Rovarász (lepkész) elődeink

Blattny Lajos (1894–1982) és Fabricius Endre (1880–1968)

Írta: Buschmann Ferenc

Nagy dolog ám a digitális technika! Az internet világa pedig időnként meglepő eredményeket produkál és olyan információkhoz is hozzásegíti – mondhatni váratlanul – a delikvenst, aminek megismeréséről már lemondott… – volna!, ha a kíváncsisága nyugton hagyná és beletörődne az eredménytelenségbe.

Harmadik éve részletekben folyik Jászberényben a Magyar Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményi moly anyagának rendezése. Okairól és részleteiről most nem ejtenék szót, az eddig elvégzett munkáról is csupán annyit, hogy a Coleophoridae (zsákhordómolyok) gyűjteményrész készen van, s az erről írt tanulmány rövidesen, még az idén megjelenik (2016 május vége. Kiadó: Pannon Intézet, Pécs. Főszerkesztő: Fazekas Imre).

Következő lépésként a Tortricidae-k (sodrómolyfélék) hazai, pontosabban Kárpát-medencei anyagának egy részére került eddig sor, annál is inkább, mert erről a népes számú fajcsoportról máig nem készült el a sokunk által hiányolt faunafüzet, amelynek megírásához elkerülhetetlenül szükséges, de úgy is mondhatnám: lehetetlen az MTM adatbázisának teljes ismerete nélkül. A lepkecsalád Tortricinae – Cochylini és Tortricinae – Tortricini (Acleris-ek) fajainak revíziós átrendezése már befejeződött (115 faj 6740 példánya). A rendezés folyamán teljes adatrögzítés is történik: lelőhely, időpont, gyűjtő. (A teljes vizsgálati anyag könyvalakban is megjelenik, szintén a pécsi Pannon Intézet gondozásában, Fazekas Imre szerkesztésében).

A fenti munkálatok  során szembesültem olyan gyűjtői nevekkel is, akikről az égvilágon semmit sem tudunk, részint, mert Abafi-Aigner Lajos még nem is tudhatott róluk, részint pedig Szabóky Csaba semmilyen információval nem szolgál velük kapcsolatban a hasonló, „A lepkészet története Magyarországon” címen megjelent könyvében. Jóllehet Bálint Zsolt és Katona Gergely időnként közread egy-egy gyűjtőről szóló vagy a magyar lepkészettel kapcsolatos tanulmányt az általuk vezetett internetes blogon, az MTM tudománytörténeti adattárából, az alább szóba kerülő személyekről azonban eddig ők sem tudtak „kézzel fogható” információkkal/adatokkal szolgálni. Magam is csak a véletlennek köszönhetem a rájuk bukkanást olyan fórumokon, amelyekről az ember a cím alapján nem is sejtené, hogy bár kerülő úton, de elvezet a válaszokhoz. Jelen írásomban két lepkészről írok, akiknek személyiségét eddig teljes homály fedte: Blattny Lajosról, és Fabricius Endréről.

Ha az ember begépeli a keresősávba a kérdéses nevet, kap egy tucat – vagy több-vagy kevesebb – lehetőséget az adataik megtalálására, ám ez egyik személy esetében sem vezetett eredményre. Ugyanis a felkínált válaszok megnyitása és olvasásakor mindig az derült ki, hogy nem azokról van szó, akikről megtudni szeretné minimum a születésük/haláluk évszámát, esetleg a működésük/eredményeikről szóló valamiféle tájékoztatást, miközben néhány címet „átugrik”, mert az azt sugallja, hogy a tartalom egészen másról szól(hat), mint amit megtudni szeretne. Így jártam én is, mígnem rászántam magam, hogy mégiscsak megnézzem az eddig kihagyottakat, már csak azért is, mert nem értettem, egyáltalán miért vannak azok ott, hisz a cím nem utalt a keresett személyekre.

Blattny Lajos (1894–1982)

Ennyi „felvezető” és már-már „magyarázkodás” után nézzük, mit is ír a Dolgozók Lapja című újság az 1966. január 5-én, szerdán megjelent számának 6. oldalán egy rövid, Bende Mihály által írt kéthasábos riportcikkben, melyet annak technikai kivitelezése miatt kénytelen vagyok szóról-szóra ide átmásolni.     

< 1. ábra. Forrás: DOLGOZÓK LAPJA 1966. január 5. szerda

„A LEPKEFARM”

„Csodálatos lepkét kerget Vörösmarty Mihály Szép Ilonkája, káprázatos aranyszárnyú pillangók repdesnek a gyerekek mesevilágában. S vajon, aki több mint hat évtizedet szentelt lepkegyűjtésre, az csak a fajok változását, biológiai törvényszerűségeket lát e csapongó állatkák életében? Szó sincs róla. Blattny Lajos az Esztergom-tábori bányagépészeti technikum adminisztrátora, a lepkefarm tulajdonosa, közel 1400 csodálatos kis szárnyasból álló gyűjtemény összeállítója kisiskolásokra emlékeztető lelkesedéssel ecseteli a költők által annyiszor megénekelt teremtmények izgalmas világát.

– Még elemista, 6–7 éves gyermekkoromban szerettem meg a természetet. Különösen a cikázva repülő pillangók kötötték le a figyelmem. S a véletlen úgy hozta, hogy szülővárosomban, Eperjesen egy nagy tudású lepkész tevékenykedett. Tőle sajátítottam el az alapismereteket.

S a visszaemlékezés megszakad, a szemüveg lekerül a helyéről. Tulajdonosa tűnődve simítja végig tömött ősz haját. S nem a gyűjtés szakszerűségéről, hanem érzéseiről szövi mondatait.

– A természetet csak szeretni lehet. Ezt az érzést táplálom az úttörőkbe, ha eljönnek, és csodálkozó értelemmel firtatják az ezernyi színt elébük táró pillangószárnyak titkait. Erdőt járni, a növények, állatok tulajdonságait kibogozni: szórakozás, gyönyörűség és az emberi tudás gyarapítása.

Ne gondolja senki, hogy a lepkész hálójával kezében, fürge lábakon szaladva üldözi színpompás zsákmányát. A lepkéket tenyészteni kell. S Blattny Lajos is ernyőt tart a fák alá, hogy a megütögetett ágakról lehulló hernyókat összeszedhesse. Odahaza keltető házban, az általuk megszokott növényre kerülnek a furcsa kis élőlények. A lepkék a „farmon” látják meg a napvilágot, de nagyon rövid időre. Pillangó életük a ciános üveg zsákutcájában ér véget. S a gyűjtő nagy gonddal, a technológia pontos betartásával preparáló deszkára erősítve szárítja az egyes példányokat. Így kerülnek aztán a gyűjteménybe a sértetlen, hibátlan példányok.

A gyűjtemény szekrényeit nézve bizony csodálkozhat a laikus. Ki hinné, hogy ezek a darazsak, amazok a szárnya nélküli valamik, ezek az apró rovarokhoz hasonló testecskék mind-mind lepkék.

S a gyűjtő, Blattny Lajos mintha elmosolyodna, aztán magyarázatba kezd:

< 2. ábra. Az esztergomi leánygimnázium 1935-36. évi évkönyvéből megtudhatjuk, hogy Blattny Lajos lepkegyűjtemény adományozott az iskola szertárának

– Ezek a lepkék Esztergom és környékének faunájából valók. Én főleg csak ezeket gyűjtöm. S bizony sok vendégem meglepődött, mikor meglátta ezt a rengeteg fajtát. Tessék nézni, ez a lepke szűznemzéssel, azaz párosodás nélkül szaporodik. Ez egy különleges délvidéki fajta, hímje nálunk nem található. Ez pedig trópusi lepke, amelyik meleg éjszakán sok-sok kilométert képes megtenni. Ennek a példánynak hernyója csak az oleanderen él. Ide még meg kellene szereznem ennek a nőstényét, de évek óta hiába fáradozom.

Így derülnek ki a lepkefogás titkai. Használnak ehhez mézben, sörben preparált, szárított almaszeletekből készített füzéreket. S a kiváló szaglással rendelkező lepkék nagy távolságról a csapdához sereglenek, odaérkezve az illat elbódítja őket, s így hullanak bele a ciános üvegbe. A fényhez vonzódókat lámpával kombinált lepedős csapdával fogják el.

Hosszan lehetne beszélni e „mesterség” fogásairól, hiszen mindent megtanulni csak úgy lehet – ahogy ezt Blattny Lajos munkássága is példázza – ha gyermeki kortól kezdve következetesen hódol a gyűjtő ennek a hasznos szenvedélynek. Amit a kedves esztergomi lepkész végez, az nem csak nagyszerű szórakozás, hanem tudományos munka is. Blattny Lajos és az ország más vidékein szorgoskodó lepkészek a magyar rovartan elméleti és gyakorlati anyagát szaporítják. Ez a tudományos törekvés hevíti évtizedek óta az esztergomi Blattny Lajost is. – Bende Mihály”

Innen már „egyenes” út vezetett tovább. Ami miatt meg szerettem volna tudni, ki is volt Blattny Lajos, az a tizenhét, nevével fémjelzett esztergomi gyűjtésű példány volt az eddig feldolgozott anyagban, de – mint előbb említettem, – Abafi-Aigner 1898-ban megjelent „A lepkészet története Magyarországon” című könyvében értelem szerűen ez a név még nem szerepelt, Szabóky Csaba hasonló címen 2007-ben napvilágot látott munkájában írt róla (p. 178-179).

A riportalany az idézett cikkben megemlítette, hogy Eperjesen született. Tehát adva volt a továbblépés/kutatás lehetősége. Természetesen erre megint ráment egy fél éjszakám, de megérte! Mert végül mindenre fény derült.

Blattny Lajos Eperjesen született 1894. március 21-én (ez ma Kelet-Szlovákiában járási székhely), és 88 éves korában, 1982. május 29-én hunyt el Esztergomban. Szülei: Blattny Ernő (1856–1916) és Irma Blattny, leánykori nevén: Wittenberger Irma (1861–1901). Mindkét szülőnél meg van említve gyermekük, Lajos. Ezekből az adatokból az tűnik ki, hogy Blattny Lajos már hét éves korában elvesztette édesanyját, és még csak 22 éves volt, amikor az apa is eltávozott mellőle.

Jóllehet nem esik szó a fentebb idézett riportban – és másutt sem – a családról, de a további „nyomozás” során a szülők révén (Ernest Blattný és Irma Wittenbergerová-ként írva) kiderült, hogy Blattny Lajosnak volt legalább egy testvére; Blattny Tibor (1883–1969), aki mint növénybiológus, a szlovák növényföldrajz, dendrológia, és erdészettörténet úttörője volt, és szintén magas életkort ért meg; 86 évesen hunyt el. Róla bővebben Csáky Károly: Híres Selmecbányai Tanárok című könyvében, illetőleg Csapody István nekrológjában olvashatunk.

< 3. ábra. Acleris kochiella (Goeze, 1783): egy ilyen példány lelőhelycédulája is őrzi Blattny Lajos nevét az MTM gyűjteményében (fotó: Fazekas I.).

Sajnos Blattny Lajos életének egyéb állomásairól és a munkásságáról a fentebb idézett újságcikk kivételével semmit nem tudtam kideríteni. Valószínűleg szakirodalmi berkekben soha nem publikált eredményeiről, mert annak nyoma lenne. Szerencsére a gyűjteménye – vagy legalább annak egy része – időben bekerült az MTM-be.

A másik ilyen „ismeretlen” lepidopterológus személyiség Fabricius Endre. Vele kapcsolatban ugyanaz áll fenn, mint az előbb elmondottak: semmit nem tudtunk róla. Illetve mégis, csak kerülő utakon lehetett hozzájutni.   

Fabricius Endre (1880–1968)

< 4. ábra. Fabricius Endre (a korabeli grafikát átdolgozta: Fazekas I.)

SOPRONI SZEMLE 1968. XXII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM  90–91 p.

/ MEGMELÉKEZÉSEK / Cs. E.: Fabricius Endre 1880–1968

„Sopronnak és a Soproni Szemlének egy régi rajongója hunyta le szemét ez év elején Budapesten örökre. Nem volt ugyan városunk szülötte, Nyitrán látta meg a napvilágot, azonban családja a 17. század vége óta itt élt, tisztes iparosokat, majd közpályán mozgó, vezető személyiségeket adott Sopronnak és az országnak. Középiskoláit már Sopronban végezte, 18 éves korában teljes árvaságra jutott, attól fogva saját lábán kellett megállnia. 1902-ben végezte a magyaróvári gazdasági akadémiát, korán az Orsz. Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) titkárja, majd egyéb vezető állások után helyettes igazgatója lett, megszervezte a M. Növénynemesítők Egyesületét, a Dohánytermesztők Orsz. Szövetségét és a Cukorrépa-termesztők Orsz. Szövetségét. 1914-ben rendezte elsőképp Európában az országos kukoricakiállítást, 1921-ben pedig az első magyar növénynemesítő kiállítást. Az első világháború után búzáink minőségi színvonalának emelésére is törekedett. Szakirodalmi téren páratlan buzgóságot fejtett ki. Nyomtatásban kilenc könyve jelent meg. 1945 után a M. Cukorrépa-termesztők Orsz. Szövetségének főelőadója lett és a szövetséget ujjászervezte, majd 1949-ben a Földművelésügyi Minisztérium növénytermesztési osztálya előadójának nevezték ki. Később – többek között – Sopronhorpácson is működött, 1958-ban ment nyugdíjba, de tudományos munkásságát tovább folytatta: a magyarországi cukorrépa-termesztés történetét írta meg. 1962-ben a magyaróvári akadémia gyémántdiplomával tüntette ki. Sopron kulturális életét szeretettel figyelte, 1942-ben a nyári egyetem meghívta előadásra. A Soproni Szemlében számos történeti cikke jelent meg, különösen azok, amelyek a Fabricius-ház régebbi beosztásáról és berendezéséről szólnak. A Liszt Ferenc Múzeumnak átadta a birtokában volt családi emlékeket, köztük a családnak nagyatyja írta krónikáját. Szabad óráiban lepkegyűjteményét gyarapította, 1959-ben saját kezűleg preparált, 7 000 darabból álló gyűjteményét a Nemzeti Múzeumnak adományozta. Adakozó kedvű, tudását, szellemi kincseit másokkal szívesen megosztó kedves egyéniség volt, Sopronban is számos tisztelője akadt, akik megilletődve fogadták a gyászjelentést, mely 1968. március 21-én bekövetkezett csendes elmúlásról adott hírt.”

< 5. ábra. Eupoecilia angustana (foto: Fazekas I.)

Fontosnak tartom megjegyezni; a megemlékezés írója (CS. E.) Csatkai Endre, a folyóirat akkori szerkesztője volt. Szót kell ejtenem arról is, ami a nekrológban nem szerepel. A keresés folyamán a Fabricius Endre névvel kapcsolatban megjelent egy blog a „Jászkisérre kitelepítettek névsora” címen. Ezt is végig böngésztem azért, mert a gyűjteményben elhelyezve volt egy Jászkisér, 1952.IV.18. – Fabricius E. lelőhelycédulás Eupoecilia angustana (Hübner, 1799) [magyar nevén: közönséges virágfúrómoly] példány is, és kíváncsi voltam rá, mit is ír a névvel kapcsolatban. Az 55-ös sorszám alatt a következőket találtam:

55. Fabricius Endre Nyitra 1880.09.23. (szülei: Fabricius Endre és Mécs Katalin); kitelepítve Jászkisér, Nagykör u.78. (Hogy honnan, az nincs feltüntetve, valószínűleg Budapesten élhetett akkor.) Visszatelepítés: 1953.10.29.; Esztergom, Turistaszálló.

Alatta szó esik a feleségéről is: 56. Fabricius Endréné Kulifai Erzsébet Polgárdi 1898.04.29. (szülei: Kulifai Kálmán és Kovács Mária); kitelepítve Jászkisér, Nagykör u.78., – meghalt.

Ezeket a tényeket az in memoriam írója, Csatkai Endre vagy „szerényen” elhallgatta az akkori politikai helyzet miatt (1968-at írtunk!), vagy nem is tudott róla. Minden esetre ez is Fabricius Endre életéhez tartozó, s nem akármilyen lelki megrázkódtatással járó esemény volt, hiszen a megalázó kitelepítés idején még a feleségét is elvesztette. Ezek ellenére – felülemelkedve a történteken – megbékélt a helyzetével (nem lehetetlen, hogy éppen a lepkészet tartotta benne a lelket!), s kiváló szellemi adottságait élete utolsó, idősödő szakaszában is a haza, Magyarország javára fordítva munkálkodott.

Mint a Soproni Szemle nekrológban is olvasható, lepkegyűjteményét az MTM-nek adományozta. A rendezés folyamán eddig 23 olyan Tortricidae példánnyal találkoztam, melynek gyűjtője Fabricius Endre volt.